2008. december 23., kedd

A mai naptól kezdve elkezdenek hosszabbodni a nappalok és rövidülni az éjszakák, épp ideje, mivel a nyári 10 órai sötétedés helyett mostanában már délután 4kor tök sötét van. Mivel jóval északabbra vagyunk mint Budapest, ezért itt a legrövidebb és a leghosszabb nap között is jóval nagyobb a különbség, mondjuk azért itt még nincs fél év sötétség és fél év világosság mint a sarkkörön túl.
Szép lassan az ünnep közeledtével mindenki hazament a városból, ki autóval ki repülővel, így ahogy előre tudtuk, ketten maradtunk Bokával az elkövetkező kb 1 hétre. Nekem 3 szabad napom lesz karácsonykor, neki 4, viszont az időt nem fogjuk haszontalanul tölteni. Történt ugyanis, h a font ujabb rohamos leértékelődésének megvan az a jótékony hatása, h múlt héten elkeztem kb 6 év szünet után újra németezni. A pihenésen és a sütögetésen túl a karácsony maradék idejét is erre fogom fordítani és persze januárban is folytatom a meglévő tudás felszínre hozatalát. Egyelőre élvezem.
Az Aldiban az ünnepre való tekintettel pár napja óriási a forgalom, nagyon fárasztóak a napok. Persze vagyunk annyian, h sok óra még így sem jön össze, mindenesetre januártól ez még kevesebb lesz. így egy mellékállás elengedhetetlen lesz, különben februárra már perfekt leszek németből, nyárra meg még két további nyelvből...
Amúgy azt figyeltem meg, h itt Angliában is ugyanazokkal a mindennapi gondokkal küzdenek az emberek, mint otthon, csak egy nullával minden több. A menedzseremnek például arra megy el szinte minden fizetése, h törlessze a lakáshitelét, ami szerintem min 100.000 font. A másik kolegám a minap panaszkodott h szörnyű ez a karácsony, 1200 font megy el csak ajándékokra. Persze nem mindenki panaszkodik, egy másik kolegám büszkén mondta h nem csak jól néz ki a bringája hanem tényleg nagyon egyben van és még 1000 fontba sem került, megúszta 900ból, ami fantasztikus. Hát látnotok kellett volna az arcomat ekkor. 300.000 forint egy bringáért... Pfff
Nem maradt más hátra mint h nagyon boldog karácsonyt kívánjak mindenkinek, egyetek sokat és pihenjetek a szilveszteri bulira!
Feri