2008. szeptember 23., kedd

Itt a nyár! Ez kész. Ahogy otthon megérkezett a hideg, borús, esős idő, ezzel egyidőben itt a hetek óta tartó esőzéseket leváltotta a napsütés és a meleg. Már nagyon hiányzott és nem is bíztunk benne igazán h lesznek itt még idén ilyen szép napok. Hétvégén így ki is ugrottunk a Peak Nemzeti Park-ba, ami nekem már egy megszokott túrának számít, annyiszor voltam ott. Viszont mindig felfedezünk benne új részeket, mint ahogy tettük azt most is. Szuper volt az egész és bár későn indultunk, úgy elröppent az egész nap mint ha csak 1-2 óra lett volna. Természetesen készítettem sok szép képet, kicsit lentebb láthatóak. Kik voltak: Anta, Zita, Joci, Norbi és én. Zitát itt ismertük meg, Anta hozzá és barátnőjéhez költözött és még jelenleg is náluk lakik. Ő már 6 éve itt él, de még sosem volt a Nemzeti Parkban, így legalább mi is tudtunk neki uj dolgokat mutatni..
Velem ezen kívül túl sok nem történt, Aldi-zom, elkezdtem újra edzegetni és küldöm a pályázatokat munkákra - eddig semmi eredménnyel. Boka viszont majdnem Németországban kötött ki. Még a jelenlegi munkahelyén felajánlották mindenkinek h átvesznek bárkit a német irodába, ráadásul a jelenleginél magasabb fizetéssel. Mint ahogy a munkatársak sem, így Boka sem ugrott rögtön az ajánlatra, előtte lement Londonba egy interjúra. Na ez egy szerintem nagyon undorító dolog volt, amit ott műveltek, mármint az interjún. Előzetesen Boka sikerrel vett egy fél órás telefonos interjút, így lehetőséget kapott egy személyes interjúra. Rögtön vette is a drága vonatjegyet, lemondta a csütörtöki és pénteki munkáját és lement Londonba. Az interjún a HR-esektől kezdve a nagyfőnökig mindenkivel beszélt, és azt mondja jól sikerült az egész. Várta is hétfőn a választ h mit mondanak, na ezen megdöbbensz. Gratuláltak neki h nagyon jól sikerült az interjú, erős pályázó, viszont mégsem vesznek fel új embert. Kész. És ezért rángatják az embereket Manchesterből meg még ki tudja honnan. Még jó h amúgy is ment volna hétvégére Nyunyihoz látogatóba, így kicsit előbb érkezett és tovább maradt.
Na és mivel nem jött össze ez a munka és Manchesterben jelenleg eléggé nehéz irodai munkát kapni, így jött szóba a németországi alternatíva. Jó fizetés, fele ilyen messze Magyarországtól. Végül Boka nem tartotta jó döntésnek ha menne, mivel kicsit már unja a jelenlegi melót, helyette szeretne valami nem telefonálósat inkább. A másik meg a társaság. Ha itt talál munkát akkor továbbra is velünk lakik majd, ha meg Londonban, akkor ott van Nyunyi plusz még egy két ember az egyetemről meg innen-onnan. Míg egy német kisvárosban ahova ment volna, ott senki. Szóval folytatja a keresgélést és a pályázgatást.
Na egy hét múlva jelentkezem! A lenti képek tényleg most készültek 3 napja, szóval nem nyárról tartalékoltam őket. :)
Pussz