2008. május 6., kedd

A mai napon volt talán a legmelegebb az elmúlt 13 hónapban - amióta kint vagyok. 25 fok és szikrázó napsütés reggeltől estig. Egyszerüen szuper volt. Örültem is nagyon h már 1kor léphettem haza az Aldiból. Sajnos Norbi ment délután dolgozni, így csak 7 óra fele, amikor hazajött, szóval ekkor tudtunk kimenni a parkba egy kicsit focizni. Jól esett a mozgás, hamar kitikkadtunk a labda kergetésben, mert perzse sosem arra ment mint amerre rugtuk, jól leizzadtunk, így a végén már félmeztelenül rohangáltunk a füvön. Majd elsétáltunk a park közepén lévő atlétika pályához, ahol éppen versenyeket rendeztek, főleg futószámokban meg gerelyhajításban. Valami elég alsó osztályú verseny lehetett, de voltak résztvevők és nézők is szép számmal, pedig ma kedd este volt, ami hétköznap.
Remélem a szép idő minél tovább kitart, mivel a hétvégét Londonban fogom tölteni. Melcsi pénteken érkezik este és innen indulunk majd szombat korán reggel le Londonba, megnézni a nevezetességeket. Szóval a jövő heti frissítésben hatalmas élménybeszámokló és rengeteg fénykép lesz a legszebb nevezetességekről. Egy éjjszakát alszunk majd csak ott, mégpedig Dettinél, tudjátok a szülinapomon vele jött föl Nyunyi.
Barát és Anta hétfő óta otthon vannak és ha minden rendben megy, akkor autóval jönnek vissza, Anta vesz magának kocsit. Szóval lassan több lesz a környéken a magyar autó mint az angol... Mehet a harc a parkolóhelyekért, a szomszédok már biztosan nagyon szeretnek minekt... :)
A múlt héten egyébként elég beteg voltam, valami vírus elkapott. Folyt az orrom mint a vízfolyás, fájt a torkom, fejem, köhögtem, sőt egy estére még lázam is volt. Viszont egy rövidke csomagolós műszak kivételével mindig tudtam menni dolgozni, szóval azért nem kellett az ágyat nyomnom egész nap, csak a közérzetem volt nagyon rossz a napokban. Ja és még az előbbihez jött két herpesz, szájkiszáradás és orrfájás a sok fújástól. Na jó jobban nem megyek bele, a lényeg h ma már egész jól éreztem magam - valószínűleg a szuper időnek is hála.
Még talán egy fontos esemény jut eszembe a múlt hétről, éspedig az, h meghosszabbítottuk a bérleti szerződésünket egy újabb fél évvel. A főbérlő amikor körbejárta a házat annyira elégedett volt azzal ahogy vigyáztunk a dolgokra h még egy kicsit csökkentette is a bérleti díjat, és valószínűleg most megint nem is fogjuk látni jó pár hónapig - feltéve ha nem történik semmi rendkívüli.
Hát ennyi. Jövő héten nagy élménybeszámoló sok képpel.
Ja az utolsó kép lent a szobám ablakából készült - ilyen ha kinézek és nem esik.
Feri